Formatio gyermek – és ifjúságpszichiátriai és pszichoterápiás rendelő
1163 Budapest, Új Kőbánya utca 23.
www.formatio.hu
info@formatio.hu
Tel: +36 1 401 0458

Kövess minket itt is

Ringwald-Derdák Réka vagyok, autizmus-specifikus fejlesztéssel és gyógypedagógiai tanácsadással foglalkozom.
Korábban a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán szociálpedagógiát tanultam az első egyetemi éveim alatt, ezt követően pedig az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán végeztem autizmus spektrum pedagógiája és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányokon. 2017 óta foglalkozom autizmus specifikus gyógypedagógiai fejlesztéssel.
Végzettségeim megszerzését követően hat évig egy budapesti speciális intézményben dolgoztam, ahol autizmussal, illetve intellektuális képességzavarral élő tanulók egyéni és csoportos fejlesztésével foglalkoztam általános iskolai keretek között osztályfőnöki teendőket is ellátva, ahol a kognitív készségek fejlesztése, illetve a szociális-kommunikációs fejlesztések mellett szintén prioritást élvezett az önállóságra való nevelés. Ezt követően három évig egy integráló középiskolában foglalkoztam szintén gyógypedagógusként autizmusban érintett, illetve hiperaktivitás-figyelemzavarral élő diákokkal. Ezt követően egy évig voltam egy budapesti fejlesztőház szakmai vezetőhelyettese, melynek keretein belül szakmai intervíziós feladatokat is elláttam, illetve az újonnan érkező és pályakezdő kollégák részére mentorálást biztosítottam. Ezen felül szülőközösség-formáló és szülőedukációs eseményeket is szerveztem, mindemellett (főként) az óvodai korosztály részére tartottam egyéni és csoportos szociális-kommunikációs célú, illetve autizmus specifikus fejlesztéseket.
A fentiek mellett négy éve vezetek szociális-kommunikációs fókusszal állatasszisztált terápiát csoportos foglalkozás keretében, melyhez kapcsolódóan elvégeztem „Állatasszisztált terápia felhasználási lehetőségei a gyakorlatban” c. továbbképzést annak érdekében, hogy a tervezési és kivitelezési folyamatot a lehető legpontosabb szakmai háttér jellemezhesse.
Szakmai kompetenciám bővítése céljából részt vettem a Meixner Ildikó által kidolgozott diszlexia prevenciós és reedukációs módszerrel kapcsolatos továbbképzésen, melynek köszönhetően Meixner-terapeutaként lehetőségem nyílt betekintést nyerni a diszlexiában érintett gyermekek fejlesztésével, illetve a diszlexia prevenciós fókuszpontú foglalkozások tervezésével, vezetésével kapcsolatos módszertant megismerni.
Munkám során meggyőződésem, hogy kiemelt jelentőséggel bír a gyermek, a szülő és gyógypedagógus szoros együttműködése, figyelembe véve az egyéni szükségleteket és igényeket. Véleményem szerint megfelelő bizalmi kapcsolat kialakításával és a megfelelő körülmények biztosításával valósítható meg a hatékony gyógypedagógiai fejlesztés: fontosnak tartom, hogy a gyermek pozitív megerősítések és a megfelelő struktúra mellett valósítsa meg azon törekvéseket, melyeket a család és a gyógypedagógus közösen jelölnek ki. Emellett szintén nagy jelentőséggel bír a megfelelő kommunikációs csatorna és út megtalálása a szülőkkel, melyet a rendszeres szülőkonzultációk, illetve tanácsadások keretén belül tudok kialakítani és biztosítani a hozzám forduló családok számára.

Kapcsolat

Email: INFO@FORMATIO.HU

Telefon: +36 1 401 0458, +36 1 603 0112