Kozákné Standovár Sára vagyok. 2009-ben végeztem az ELTE-n alkalmazott fejlődéslélektan és életvezetési- és pályatanácsadás szakirányon. Ezután a gyakorlat megszerzése mellett a módszerspecifikus képzések irányába indultam el, és végeztem el az Integratív Gyermekterapeuta képzést (2011.) és a pszichodráma asszisztensi képzést (2014.) a hozzá tartozó önismereti kurzusokkal. Közben az aktuális munkahelyemen házon belüli képzésen autogén tréning, meditáció, resztoratív konfliktuskezelés területén fejlődtem. Ezután a Pécsi Tudományi Egyetemen szereztem meg gyermek- és ifjúsági mentálhigiénés- és klinikai szakpszichológusi végzettségemet, amit csak úgy emlegetnek a köztudatban, hogy gyerek klinikus. Ezzel eldőlt, hogy életem végéig (vagyis 75 éves koromig, ha megérem) képzéseimet folytatnom kell, ami valójában jó is, mert még sok minden a terveim közt szerepel: művészetterápia, relaxáció, meditáció, KIP, rajzelemzés, zeneterápia.
Szakmai tapasztalataimat már az egyetemi éveim alatt elkezdtem. Eleinte gyermekotthonokban önkénteskedtem, majd egy speciális iskolában dolgoztam iskolapszichológusként, ahol egyéni és csoportos foglalkozásokat tartottam, tartottunk ADHD-s, tanulási zavarokkal küzdő, viselkedészavaros tiniknek. Ezután Pest megyén belül több helyen dolgoztam nevelési tanácsadóban, amit később pedagógiai szakszolgálattá egyesítettek. Így onnantól (2011.) nem csak a terápiás területen, hanem diagnosztikában is fejlődnöm kellett: BTMN vizsgálatokat végeztünk, illetve időszakosan az iskolaérettségi vizsgálat illetve esetenként pszichodiagnosztika is előfordult.
Magánrendelésben 2010 óta dolgozom. Gyermekeim születésénél (2017., 2018., 2020.) pár hónapig szünetelt, de azóta már csak ezen a területen tevékenykedek. Mindenféle korosztály mindenféle problémával szokott hozzám kerülni, így szívesen dolgozom serdülőkkel, kisiskolásokkal, óvodásokkal, vagy fiatal felnőttekkel is. Az utóbbi pár évben előtérbe került újra a diagnosztika, ahol leginkább ADHD és Autizmus Spektrumzavar vagy akár más pszichiátriai zavarok megállapításában veszek részt gyermekpszichiáterrel, gyógypedagógussal, logopédussal, mozgásterapeutával közös csapatban.
Kapcsolat
Email: INFO@FORMATIO.HU
Telefon: +36 1 401 0458
